Almeida remek északi kiképzésének hála gond nélkül kifigyelte, milyen is a palota belülről. Közben Malach és emberei azon dolgoztak, hogy a kardomat és a hozzá tartozó tőrt eljuttassák egy kereskedőhöz, aki odaajándékozza a főpapnak.
Közben én elmentem megnézni azt a híres tornyot, melyben nem lehet varázsolni. Később ez rendkívül hasznos húzásnak bizonyult, de erről akkor más események elvonták a figyelmem.
Kifele jövet leszólított minket egy napsütötte bőrű idősebb férfi, hogy azonnal el kell bújnunk. Alig váltottunk pár szót, mikor hatalmas dörrenés futott végig a városon és egy helyről füstoszlop emelkedett az égre. Pont a búvóhelyünk felől.
A fickó megvillantott egy Arel szimbólumot, úgy hogy nem vitáztunk vele és követtük. A búvóhelye egy kifosztott palotában volt. Nikicsnek hívták, és Selina rég elveszett mestere volt. Innentől nála húztuk meg magunkat, és az ő emberei biztosították a háttér melókat. Valahogy neki is voltak beépített emberei a palotában.
Azonban aggódásra ad okot, hogy előző búvóhelyünket kifüstölték az amundok.
Ha volt is áruló itt, akkor már nem volt idejük az amundoknak kivitelezni a dolgok, és nagyobb gondot okoztunk nekik máshol.
Az alap megfigyelés 2 napot vett igénybe, aztán sor került az ajándékozásra. Erre az alkalomra kikevertem kettő láthatatlanság italt, hogy Almeida követni is tudja a kulcs hordozóit. Az akció sikerrel járt. Megtudtuk, hogy az egyik kulcs a főpapnál, a második egy dzsad kereskedőnél, a harmadik egy amund nőnél van.
Az is kiderült, hogy a nap felében, amíg a kék hold van fenn, a főpap egy jól őrzött helyen kántál, amit nagyon jól őriznek. Erről megtudtuk, hogy ilyenkor a tudata egybeolvad Amhe-Ramun tudatával. Szóval olyankor az isten maga szállhat szembe velünk. Következésképp az akciót nem sokkal dél utánra időzítettük.
Valamikor a tervezés közben beugrott, hogy abban a toronyban miért nem lehet mágiát használni. sonioni feketeopál kell, hogy legyen valahol benne, amit ha megszereznénk védelmet nyújtana a mágikus támadásokkal, és csapdákkal szemben. Azt ugyan nem tudtam, hogy pontosan milyen módon működik, így nem tudtam, hogy mi tudunk-e majd varázsolni. Még így is nagy előny lehet belőle.
Elsőként a toronyba mentünk el. Egyébként raktárhelyiségként használták a földszinti részeket, feljebb az emeletek már leomlottak. Sejthető volt, hogy a tetején van még egy szoba, ami ép. A tolvajok felmásztak, és leeresztettek egy kötelet. Mire felértünk már holtan feküdt az amund őr. Meglepő felkészültségről tesz tanúbizonyságot, hogy a főpap ide is állított őrt. Percek múlva sem találtunk semmit, ami a köveket rejténe, ezért visszaereszkedtünk a földszintre.
A következő ötlet az volt, hogy a torony alapjainál lehet még az opál. Kerestünk egy lejáratot a csatornába, majd lemásztunk az utcák alá. A város alatt egy hatalmas hasadék volt. Az utcát boltozatos építmény tartotta a helyén. Alul valami (valószínűleg víz) csillogott, és a torony folytatódott a 60 méteres mélységbe.
Szerencsénkre rendszeresen voltak kiszögellések a hasadék falában, ezért elég volt az eddig magunkkal hozott kötél a leereszkedéshez. Nagyjából félúton jártunk, mire egy nyíláshoz értünk a torony falában. Átmászva egy kriptába kerültünk. Elfek csontjai feküdtek itt sorban, kékacél páncélzatba bujtatva, és kékacél fegyvereket szorongatva. Senkit nem kellett figyelmeztetni, hogy mi történhet, ha elemelnek bármit is.
Egy lépcsősor vezetett felfele, ami egy csarnokban ért véget. Közében egy oszlop állt, rajtuk, olyan 20 méter magasan feketén csillantak a fekete opálok. Hat darab, az oszlop külsején körbe.
Vakargattuk a fejünket, hogy hogyan fogjuk megszerezni őket, de Savatas megoldotta. Homokszínköpenyét kifordítva leterítette, belső mintája alapján ez egy repülőköpeny volt. Ráállt, majd felemelkedett.
Varázslat ugyan nem fogant meg a torony tetején, de ahogy a láthatatlanná tevő köpeny is láthatatlanná válik, annak ellenére, hogy mágikus tárgyat nem lehet láthatatlanná tenni. A köpenyben lévő varázslat is ugyan ezen elv miatt megfogant.
Némi vita árán eldöntöttük, hogy csak hármat viszünk el. Ezeket Savatas kivette a foglalatból, majd távoztunk. Mászás közben a kék hold fénye bevilágított a hasadékba a csatornanyílásokon, és láthattuk, hogy a hasadék alján rengeteg csont fekszik, megkövesedett fák állnak. A kék fénykévék láthatóvá tették az itt lakozó szellemeket, kik itt rekedtek az elsődleges anyagi síkon.A terv a következő volt. A három tolvaj megszerzi a kulcsokat, melyeket kicserélnek az Ulpus által készített másolatokkal. Közben én felrajzoltam a térkapu pentagrammákat a völgy és a város között.
Szóval el kellett mennem a völgyhöz. Némi ügyeskedéssel, Selina sólymával térkaput nyitottam, és Almeidával átléptünk.Ott pár perc múlva felbukkant felettünk valami, amitől ismerős módon állt meg bennünk az ütő. Egy koponyahírnök ereszkedett le elénk. Egyeztettük, hogy várják itt a főpapot, két nap múlva. Elszállt majd, felrajzoltam a térkapu pentagrammát, és visszatértünk Sobirába.
Az akció napján beöltöztünk dzsad szolgáknak. Szerencsére a nap már megpirított minket, és kevés sminkre volt csak szükség. Feltűnésmentesen, ide-oda sétálgatva, én egy vödörrel a kezemben, elmentünk a hálótermek bejárata elé. Nikics emberei már előzőleg becsempészték nekünk a páncéljainkat. Már csak számolni kellett a belépő tolvajokat, és három után mi is bementünk. Ott gyorsan felkaptuk a feketelunír páncéljainkat, átmentünk a felső, dupla kapun. A tolvajok, ezek után már csak mestertolvajok, sikeresen elcsenték a kulcsokat, melyekkel beindítottuk a felvonó szerkezetet. Ráálltunk az acélkörre, és leereszkedtünk. Két opál volt nálunk, amin mindenki folyamatosan rajta tartotta valamijét. Kellett is, mert út közben folyamatosan tűzcsóvák záporoztak ránk.
30 méterrel mélyebben megállt a szerkezet, és szemügyre vehettük a kincstár lenti kapuját. Szintén a legjobb minőségű acélból készült, mágikusan megerősítve, közepén egy hatalmas alexandrit. Némi tanakodás után úgy döntöttem, hogy a legjobb lesz, ha hozzáérintjük az egyik opált. Tessa nem örülne, mert ezzel kiszabadítottuk a démont, aki benne lakott. Volt olyan intelligens, hogy nem állt le harcolni velünk, és némi szélen kívül nem észleltük jelenlétét távozása közben.
Miután belöktük a kaput, feltárult előttünk Ynev egy legféltettebben őrzött kincstára. Már eddig sem vettem semmi hasznát manalátó képességemnek, ezután még úgysem. Mindenfele nagy hatalmú tárgyak garmadája polcokon, kapókon, mit min szokás tartani. Itt egy kék acél teljes vért, amott egy kék lunír hosszú kard, éppen az, amit Gro-Ugonban vettem magamhoz.
Nagyjából mire eddig értem a nézelődésben, kezdődött el a csetepaté. Fentről sistergés hallatszódott, és kapu két oldalán megláttuk a két szobordémont. Pár pillanat múlva megszűnt a zaj, és az általam még nem leírt márid(egy tűzdémon, aki 2,5 láb magas dzsadnak kinéző alak) leugrott a kincstár szintjére.
A tolvajok szétfutottak, Almeida szembeszállt a márid tűzből szőtt pengéivel, én meg varázslásba fogtam, hogy a keph-tueth-ekkel kezdjek valamit. Savat teremtettem a fejük köré, az majd kisimítja a bőrüket. Közben Almeida súlyosan megsérült, a tolvajok meg a segítségem kérték a szobrok ellen.
Hirtelen mindent egyszerre kellett volna csinálnom. Megmentenem észak egyik legjobb testőrét, legyőzni kettő 4 láb magas kőbe zárt démont, meg másik 2,5 láb magasat, akinek tűzkardjai vannak, segíteni a tolvajokon, és menteni az irhám.
Aztán jött a megváltó ihlet. Megidéztem a várott alatt rekedt szellemeket, és kértem őket, hogy segítsenek nekünk az amundokkal szemben. Sok kicsi szellem sokra megy alapon. Mivel a fajháborúkban elesett elfek lelkei voltak, segítettek nekünk. Túlvilági tornádóként csaptak le, később mint kiderült minden amundra a palota környékén. Támadták a máridot, és a szobordémonokat is. A zűrzavarban Savatas beszaladt az egyik kőszobor mögé, és egy kardot ragadott meg. Mormolt pár szót, és megjelent egy emberszerű alak, egy dzsinn. Egyből felmérte a helyzetet, és menekülésre buzdított minket, amíg feltartja a démonokat.
Gyorsan magamhoz ragadtam a lunír kardom, és a közvetlen mellette lévő koronát. Almeida kapott egy gyógyitalt, majd futottunk a felvonóhoz. Fent is hatalmas zűrzavar volt. Minden amundot a szellemek gyötörtek, így könnyen kislisszoltunk a palotából. Az udvaron egy amund emelte ránk íját, de Uplus előkapott egy fémcsövet, és egy irdatlan dörrenéstől elesett a katona. Egy kahrei pisztolyt tartott a kezében. Ilyenről még csak hallani se nagyon hallottam.
Futottunk a randevú ponthoz a város alatti katakombákban. A csapat másik fele már ott várt minket, ők sikeresen ellopták a főpapot. Miután kifújtuk magunkat megnéztem, mi van a kezemben.
A korona nem volt mágikus. Az egészet geometriai formák borították, de nem volt mágikus. Sikerült az egyetlen nem mágikus tárgyat elhoznom Ynev egyik legféltettebben őrzött kincstárából, és a saját kardomat. Éljen az irónia istene!
20 perc múlva felbukkant a főpap helyét ideiglenesen átvevő bárd, Bram Boreilo. Tőle megkérdeztem, mit tartok a kezemben, mert azért okkal tartották ott, ahol. Felvilágosított, hogy Kyria császári koronáját tartom a kezemben... Egy pillanatra lesápadtam, azt hiszem.
Némi hümmügés után valaki feltette a nagy kérdést:
- Visszamegyünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése