Újabb, nagyjából hónapnyi, sivatagi utazás leírása következik. Mint az előző bejegyzésben is kértem, senki ne várja el, hogy pontosak az időtartamok, az irányok, távolságok. Ezekkel nem én foglalkoztam.
Mugafe fogadójában csak rövid ideig tartózkodtunk. Felvettük a kapcsolatot Azif sejf által megadott fickóval. A tekercs átadása, és elolvasása után úgy ítélte, hogy hiteles a dolog.
Elmondta, hogy van egy rövidebb út, és egy hosszabb út Sobirába. A rövidebb keresztül vezet egy olyan völgyön, melyből már hónapok óta senki nem tér vissza. A hosszabb út...500 mérfölddel hosszabb, de biztonságosabb. Miután feltöltöttük a készleteinket elhagytuk a várost. Mivel úgy gondoltam, hogy biztonságosabb ha nem a kapukat használjuk, nem kell átesnünk a vámprocedúrán, és senki nem jegyzi fel, hogy az a társaság, aki két nappal ez előtt érkezett ebben az irányban hagyták el a várost, nyitottam egy térkaput az egyik dombra a horizonton, és azon keresztül léptünk le.
Azt is megtudtuk tőle, hogy kivel kell ott felvennünk a kapcsolatot. Egy rejtekhelyet kell megkeresnünk, amit fel is fedett nekünk.
Elindultunk, vitázva, hogy merre is menjünk. Drékó és Kildar nagyon meg akarták nézni a völgyet, és kideríteni annak rejtélyét. Győzködtük őket, hogy ne menjenek, nem éri meg a kockázatot, stb. Ők azért is ragaszkodtak ehhez, és a csapat kettévált. Athaulf, és Bram is velük tartott, hogy ha nagy lesz a baj, segíthessenek nekik. Drékó is tud üzenni telepatikusan, ha bajba kerülnek, bár nem tudom hogy segíthettünk volna nekik a távolból.
Szóval a csapat a megfelelő helyen ketté vált. Addig az utunk eseménytelen volt. Kihalt falvak kihalt falvak hátán. Pár nappal később erős mágia visszhangját vettem észre a manahálóban. Irány, távolság nem felismerhető. Az sem, hogy milyen mágia sült el, de méni gondolkodás után rájöttem, hogy nagyon hasonlít ahhoz, mintha valaki hatalomszót használt volna. Bár akkor inkább már valami.
Ehhez köthető, hogy valamelyik nap láttunk egy szárnyas lényt. Nagyon magasan repült, éjszaka. Tehát valójában csak az látszódott, hogy valami kitakar néha egy csillagot. Aktiváltam a bagolyszem tetoválásom, de úgy sem tudtam meg, mi az. Eléggé alapvető félelmet keltett mindannyiunkban. Olyan félelmet, amivel a legelésző növényevő megérzi, ha ragadozó figyeli. Aznap már nem sokat sikerült aludnom.
A következő említésre méltó dolog, hogy egy sátorvároshoz értünk. Nomád állattenyésztők éltek egy oázis körül. Hamarosan lovasok értek elénk. Békések voltak, csak ellenőrizték, kik vagyunk. Mikor szállásért folyamodtam, jogos feltételként kikötötték, hogy csak akkor, ha átadjuk a fegyvereinket. Ezzel volt némi gond, mert ha meglátják őket, akkor abból könnyen lehet baj. Elég nagy értéket képviselnek. Már azon voltunk, hogy inkább akkor tovább állunk, mikor:
- Fáradtnak tűnnek, jól fog esni, egy kis pihenés.
És valóban. Nagyon nem érdekelt, hogy mi lesz a fegyvereimmel, sokkal csábítóbbnak hatott a főtt étel, pihe-puha ágy, vagy akár egy vastagabb leterített pokróc egy sátorban.
Gondosan ügyelve, hogy azért ne lássák milyen fegyvereink vannak, leadtuk azokat, amik látszódtak, én az összeset.
Megosztották velünk amúgy sem sok ételüket, mi is a miénket. Elmesélték, hogy ők a front mögött voltak mindig, ezért nem akadtak nagyon amundokba. Mi is meséltünk történeteket, bár biztos jobb lett volna, ha Bram is velünk van. Kaptunk helyet a sátrakban, és piha-puha párnákat fekvő helyül. Én másnap délutánig aludtam is. Három napot töltöttünk ott, utána megújult erővel folytattuk utunkat.
A megfelelő helyen találkoztunk a csapat másik felével...Volt egy kalandjuk, olyan tipikus "tátva marad az ember szája utána" kaland. Remélem sikerül egyiküket rávennem, hogy írják le ide, miket éltek át. Elég hihetetlen dolgok történtek velük.
Még pár nap múlva megérkeztünk El Sobira városához. A kapun viszonylag könnyen sikerült átjutnunk, és megszemlélhettük a jelenlegi városképet. A kaputól szinte egyenes út vezet a palotához, melynek közepén sorban fák álltak, rajtuk egy tábla dzsadul, hogy bitorló. A sor végén egy oszlophoz kötözve egy fickót őrzött két amund katona, és az ő nyakában is ott volt a tábla. Dzsad nyelven a bitroló Haradzsa, a fa melynek gyümölcse szörnyű kínok közepette fává változtatja elfogyasztóját.
Lehetőleg feltűnés mentesen megpróbáltunk eloldalogni, és felkutattuk a Mugaféban leírt rejtekhelyet. Egy raktárhelyiségen keresztül lehetett lejutni egy régi alagútrendszerbe. Bram kint maradt vigyázni a lovakra. Ott Malach, megmaradt alivilág vezetője várt már ránk. Még ilyen körülmények között is megelőzött a hírünk. Elvezetett egy kényelmes helyre, ahol párnák, vízipipák várták a megfáradt bűnözőt, lázadót. Egy szobába húzódtunk vissza, ahol beavatott a város nem éppen kellemes sorsába.
A várost jelenleg az eléggé öntelt Herihor, az amund főpap azaz hierofáns vezette. Az előtte hatalmon lévők közül aki nem hódolt be, az most a város főútján díszeleg fa formájában. Jó páran behódoltak neki a gazdag kereskedők közül, és az egyik tolvaj céh is alá dolgozik már. Nem számít senkinek sem az ember. Bárkit bármikor megölhetnek, csak mert rosszul állt a szeme. Malach nem sokat tudott a palotáról, és a kincstárról, így ezt mástól kellett megkérdeznünk.
Kértünk egy lezárt szobát, és a város melletti csontvázhegyről elhoztam egy kezet, mely egy elhunyt Fekete őrhöz tartozott. Ők voltak a palota belső őrsége. A lelke elég készséges volt, elmondott mindent amit tudott.
A kincstár egy a hálóteremből nyíló ajtó mögött, de főleg alatta van. A belső kaput, és a felvonót három kulcs működteti, melyek mágikusak. A felvonó alja a legerősebb acélból készült, és a mozgásával kapcsolja ki a mágikus és mechanikus csapdákat, melyek az aknát védik. Lent van egy kapu, mely ugyancsak a lehető legerősebb, mágikusan megerősített acélból öntöttek. Ebbe egy alexandrit van foglalva, melyben egy démon lakozik, ami az uralkodó hangjára nyitja meg a kaput. Vannak ugyan titkos járatok, de azok főleg megfigyelési célokat látnak el.
Ezek után azt terveltük ki, hogy egy kereskedőn keresztül bejuttatjuk ajándék gyanánt a kardomat a palotába, ahonnan nyilván a kincstárba fogják helyezni. Közben Almeida erősen láthatatlanul kilesi, hogy ki a másik kettő kulcshordozó. Előtte süket-néma szolgának álcázva belopódzik a palotába,és körülnéz, felméri, hova menekülhetünk, és hova nem érdemes.
Mára ennyi elég is. Valószínűleg már csak az akció után lesz időm folytatni, mi történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése