Kinézek az ablakon a sok emelet magasan lévő szobámból az alant fekvő városra. Ez a napló még emlékszik arra, mikor még Erigow-ba küldtek, hogy ne legyek szem előtt, most meg már az egyik legjobb szállás áll rendelkezésemre, és a könyvtárunk minden része nyitva áll előttem. Mégis keveslem, olyan dolgokat láttam eddig, melyek szörnyű módon ébresztettek rá, milyen keveset is tudok a világról. A következő történet is ilyen, melynek végén Észak legnagyobb mágusainak voltunk segítségére. Dalvia kiszabadításának története ez.
Visszatértünk északra, amint tudtunk. Utunk Ascon felé vezetett, majd Dalvia térkapuin keresztül a Fendor-tenger partján levő városába. Onnan már ment mindenki, amerre látott. Egy héttel későbbre megbeszéltünk egy találkozót, hogy eldöntsük mi legyen.
Mint az sejthető volt, Tessa látomásának nyomására a következő célkitűzésünk Dalvia kiszabadítása lett. Azonban nyomok híján nem tudtuk, merre kell indulnunk.Nyomozni kezdtünk csodás ismerősünk után.
Amit sikerült kiderítenünk, hogy Daharav volt az első neve, valamint, hogy Damquishoz van valami köze.
A második kissé nyomasztó dolog, mert egy Ranagol angyalról van szó, és ők nem éppen jóságos tündérek. Az első azért kell, mert így Athaulf meg tudja határozni merre és milyen messze van. Így könnyen be tudtuk mérni, hogy Sulurban tartják fogva.
Remek hírek, nem akartam többé visszamenni abba a városba, de mégis meg kellett tennem. Mindezt persze inkognitóban, feltűnés mentesen. Ami egész könnyen ment, Almeidának voltak kapcsolatai ott is. Embervadászok épültek be a városba, és több búvóhelyet is fenn tartottak. Hajón becsempészték a fejvadászt, aki egy zónavarázsjelet vitt magával, majd a megbeszélt időpontban térkaput nyitottam oda, és a csapat átment a nagy, gonosz országba.
Itt is kért Athaulf némi útmutatást Uweltől, és bizony még rosszabb dolgok derültek ki. Dalviát a Boszorkány-börtönben tartották. Én már itt csak a fejem fogtam, de legalább kellően izgalmas lesz a kaland.
Almaida nyelvtudásának, és kultúra ismeretének, valamint az embereinek hála jó pár hasznos történésre sikerült fényt derítenünk.
Az egész folyamat hosszadalmasabb volt, összesen egy hónapig tartott az információ megszerzése, én már csupán az írom le, mi kristályosodott ki belőle.
A Boszorkányerődön belül felborult a számok egyensúlya. Az egyik hatalmas hirtelen nagyobb hatalomra tett szert, és magasabb rangba került. A megüresedett helyére meg bekerült valaki olyan, aki még nem volt teljesen felkészülve erre. Ezért a második szinten páros számú hatalmas volt, ami az ő szemükben hatalmas katasztrófa. A nyúl címer állatú erősödött meg.
Megtudtuk azt is, hogy félévvel ezelőtt érkezett egy rakomány a Nyúl alá tartozó család részére, amiről feltételezhető, hogy Dalvia volt.
A terv az volt, hogy üzenünk a Hatalmasoknak. Mi fogjuk őket felhasználni a saját céljainkra, és mivel a szeráf kiszabadítása legyengíti a Nyulat, ők is jól járnak. Valójában hagyjuk, hogy ők kihasználjanak minket, és reménykedünk, hogy megússzuk ép bőrrel.
A kivitelezés a következőképp történt. Ahhoz a családhoz tartozó shuluri családfőt gyilkoltatjuk meg egyik vidéki rokonával. A rokont Almeida elrabolta, én meg asztrál- és mentálbélyegekkel Almeida uralma alá vontam. Kapott egy rajzot, melyen egy rukk madár elkap egy hatalmas nyulat.
Almaida elküldte a fickót Shulurba, a rokona palotájába. Ott picit várakozni kellett, mivel a célpont testvére, aki amúgy egy boszorkányherceg, megbeszélésen volt a célponttal. Egy fél óra múlva elment, és Almeida beküldte a fickóhoz. Sikerült sok-sok tőrszúrással végül megölnie.
A nyomok eltüntetése végett a bélyegeket meg kellett törnie magán, de a második kisüléstől már elájult, így a távolból kellett szétoszlatnom a mágiájukat.
Eddig minden rendben ment. Megtörtént a figyelemfelkeltés, már csak várnunk kellett a meghívóra. A búvóhelyet végleg elhagyták a fejvadászok, már csak mi voltunk ott, folyamatosan útra készen. Őrködtünk, ahogy tudtunk. Azonban a meghívás elég drasztikus módon jött. Egy hatalmas tűzgolyó csapódott a házikóba.
Úgy vélem életem csak a trollból preparált trófeának köszönhetem, mely ménileg felfogta a lángok hevét, de így is alaposan megpörkölődtem. A többiek még jobban megsérültek, de a gyógyitalok segítettek rajtunk. Ekkor fejvadászok léptek elő az árnyékokból. Nem támadtak egyből ránk, csak egy kaput biztosítottak, mely árnyékokból állt.
Elsőként léptem át rajta. Alig vártam, hogy végre Daumyr hatalmasainak lakhelyét is belülről lássam. Bár számítottam rá, hogy nem lesznek olyan barátságosak, mint Godora hatalmasai.
Egyből egy rúnára léptem, melytől minden mágikus hatalmam elszállt. Az utánam érkezőket ez persze nem zavarta túlzottan.
Egy túldíszített szobába érkeztünk.Minden túlságosan élénk színű volt, a fények bántóan fényesek. A sűrű mana teszi ilyenné a környezetét. Egy függöny mögül egy selyembe öltözött nő lépett elő. Nyakában egy teknős stilizált képe lógott. A hatalmas, aki elfogadta az ajánlatunkat.
Készültem már erre. Sokat gondolkodtam rajta, vajon hogy illik egy hatalmast köszönteni. Végül arra jutottam, hogy ők öregebbek Toron kultúrájánál, öregebbek a Ryekből rájuk maradt kasztrendszernél, ezért nem kell majd hasra vágnunk magunkat előttük.
Meghajoltam, és a többiek, bízva a döntésemben, ugyan így tettek. Nem hiába vagyok én a diplomata. Azonban most tévedtem, és egy pillanattal később hatalmas súly kényszerített mindannyiunkat térdre, hogy aztán megszűnjön. A nő elvégezte a serciát, így beszélhettünk vele.
Toroniul szólt hozzánk, így Almaida beszélt, hozott döntéseket. Beenged minket a Boszorkánybörtönbe, ahol Dalviát tartják fogva, de ki kell valakit hoznunk neki. Előre gondoltam, hogy nem elég neki, ha szimplán helyreáll tevékenységünk nyomán a számok rendje a toronyban, még szolgájuk csak jobban céljait.
Belementünk, és ő nyitott egy újabb árnyékból szőtt kaput, melyen át beléptünk a sötétségbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése