Csata a Vérivókkal, útban Reag felé

Történt az Égi fény 3699. esztendejének őszén

A baljós medence lassan tisztulni látszott a ködtől, mely belepte, s feltárult előttünk utunk a Vérivók szállásterületén keresztül. Már a gondolat is megborzongtat, mi várhat ránk e hágón túl, közel négyezer krántai kóborló mögöttünk, s több ezer harcias ork előttünk. Még jó hogy a kóborlók a mi oldalunkon állnak, különben elég halott lenne ez a küldetés. Mégis a tudat, hogy az a kis amulett Lafayettnél választ el minket a biztos haláltól… nehéz megbízni egy boszorkánymesterben. Bár tudom, a kétségeknek nem most van itt az ideje, főleg ha valóban segít elpusztítani az amulettet. Bizonyára kapna némi elismerést otthon, ha a kóborlókkal térne haza. Megérteném, ha vívódna az ügyben. A lényeg, hogy a végén, a mi oldalunkon álljon, különben elvesztünk.

Nem, most nem a kétségeknek van itt az ideje, hanem a döntéseknek, melyek akár egy ország sorsát változtathatják meg… ha ügyesek vagyunk.

A nagy kérdés, legalábbis egyelőre, hogy az erdővel borított, veszélyesebb medencén át közelítsük meg Reagot, vagy inkább a hosszabb úton, megkerülve a medencét próbáljunk meg szembe szállni a Vérivókkal, még mielőtt Reaghoz érnének. Kár hogy az utóbbihoz kevés az idő, s hogy társaim oly hajthatatlanok abban, hogy szétváljon a sereg. Így nem tehetünk mást, minthogy csapdába vezetjük saját magunkat. Bár, minden hátrány kihat az orkokra is, kivéve egy el nem hanyagolhatót: ők úgy ismerik a terepet, mint a tenyerüket. Nem tetszik ez nekem…

Alig egy nap múlva azonban, Selina, hatalma visszatértével, hatalmas előnnyel ajándékozta meg seregünket: a semmiből teremtette meg csodás Égi szekerét, mellyel könnyedén végigpásztázhatjuk az eget és a földet ellenséges orkok után kutatva. Szó mi szó, azért az Ezüst lobogó sem árt hozzá.

Pár perc alatt, már az égben is voltunk (igen előnyös hely egy magamfajta íjásznak) Rosannával, Athaulffal és természetesen Selinával. A lobogó segítségével kutattam az erdőben az ellenség után, miközben Athaulf eldöntötte, hogy ehhez mérten, mi merre mozgassuk seregünket, Rosanna továbbította az instrukciókat Lafayettnek, ő pedig kiadta a parancsot a kóborlóknak. Igazi csapatmunkát sikerült összehoznunk, de szükség is volt rá, hiszen az orkok már szinte a sarkunkban voltak, gyorsan kellett cselekednünk. És bátran. Hamarosan egy csapat – körülbelül harminc – borzadály jelenlétét éreztem meg a fák között, s mindeközben az égen is valami szörnyszülött emberfajzatok közeledtek hozzánk. Rosanna szerencsére még korábban láthatatlanná tett minket, így még akadt egy kis időnk a felderítésre miközben a szörnyszülöttek elhúztak mellettünk. Illetve akadt volna. Hamar egyértelművé vált, hogy az ork sereg nem véletlenül reagál oly jól a mi csapatmozgásainkra, az égből kémkednek nekik, mint ahogy mi is tesszük. Alig akadt időm - erre reagálva - végre kilőni egy nyílvesszőt, mikor Selina valami irdatlan tűz meteorokkal az égből, földre is taszította, és valószínűleg meg is ölte a repülő kémeket.

Alant már javában folyt a harc, elő a holt ellen, de nekünk sem akadt pihenő. Négy csapat pteropta érkezett, oldalukon zsákokkal, melyek természetesen töltve voltak valamivel, hamar kiderült mivel. Az erdő lassan lángba borult a nafta esőnek köszönhetően, s mi Selinával nyilakkal reagáltunk eme tettükre. Ő a zsákokat, én a lovasokat céloztam, hamar szétszéledtek, ám újabb ellenségnek adták át helyüket. Hatalmas ragadozó madarak röpültek a fák fölött, s szálltak le rájuk. Egyet sikerült lelőnöm, mely a közelembe merészkedett, s meglepődöttségemre orká változott zuhanása közben, pontosabban ork sámánná. Nem hagyhattuk, hogy tovább röpdössenek. Célba vettük őket is.

Alattunk az erdő nem csak lángolt foltokban, hanem vagy kétvágásnyi lávafolyam is feltűnt ott, ahol korábban a borzadályok voltak. Mire is mennénk Drako nélkül.

Ezek után a csata hamar véget ért. Mi alig vesztettünk a seregből, viszont közel négyezer halott ork feküdt a fák között, körülbelül kétezer elmenekült.

Folytathatjuk utunkat célunk, Reag felé. A Kard Testvérek már bizonyosan várnak ránk.