Enoszukei kaland 4. rész

Írom az Égi fény 3701. esztendejében, Alborne tercének Lant hónapjában.

Onicsi városában, főleg a fogadóstól, úgy tudtuk meg, hogy van egy rom a várostól északra, mely elég régi lehet ahhoz, hogy nekünk megfeleljen. Más mendemondák szerint a helyi alvilág feje is tudja, hol van Sang palotája. Mint kiderült Sangnak hívták azt a tanítványt, aki a sziget középső részén rendezkedett be.


Így utunk észak felé vezetett tovább. Lóval másfél napi járóföldre meg is találtuk a romot. Selina sólyma előre repült, és meglátott két alakot a megmaradt falak között. Egyből harckészültségbe helyezkedett mindenki, bár én úgy véltem előbb próbáljuk velük megbeszélni a dolgot. Szerencsére kiderült, hogy két gyerek játszott csak a romok között.
Kaitar segített őket kikérdezni. Elmondásuk alapján találtunk egy domborműves, kb. fél méter magas „ajtót”. Furcsa, enyhén mágikus acélból készült, és a közepén volt egy kulcslyuk. Drékó egyből jelentkezett, hogy átolvasztja. Mosolyogva engedtem neki, hogy próbálkozzon, tudva, hogy nem sokra fog jutni, pazarolja csak a hatalmát. Miután pár perc alatt sikeresen elérte, hogy felforrósodjon, rájött, hogy ez így nem lesz jó. Ezek után közelebb mentem, és egy erős villámmal sikerült megrepesztenem. Ettől már megijedtek annyira a gyerekek, hogy elszaladtak. A kéklunír kardomat a repedésekbe illesztve szétfeszítettem.

Mögötte egy sötét csúszda volt. Miután abbahagytuk a viccelődést arról, hogy mire is használhatták ezt a helyiek, Almeida kötélen leereszkedett. Miután visszaszólt, hogy biztonságos, elhatároztam, hogy ha a többiek nem is, én bizony lecsúszok. Persze mindannyian hozták a savanyú formájukat, és óvatosan, kötélen ereszkedtek le. Én utolsónak ugrottam bele, és szánkáztam végig, hangosan nevetve a járaton. Ügyesen érkeztem, és még meg sem ütöttem magam. Tessa, Selina és Kaitar fenn maradtak, vigyázni a lovakra.

A csúszda a pusztuló parttal párhuzamosan vezetett, és egy erre merőleges járatban ért véget. Jobbra a tenger felé, valószínűleg a puszta sziklafalra nyílt, a másik irányba a rom belseje felé vezetett. Elsőnek a tenger felé indultunk. Hat méterrel a tenger felett ért véget. Már indultak volna vissza a többiek, mikor észrevettem, hogy a sziklafalban pár méterrel odébb van egy másik járat. Miután megnézték, úgy határoztunk, hogy ha szükséges később leereszkedhetünk oda.
Elindultuk a másik irányba. Jó ideje mentünk benne, mire egy terembe értünk. Ennek egyik falánál egy szobor feküdt egy emelvényen. Mintha egy koporsó fedele lett volna, úgy festett. Enyhe mágiát sugárzott. Kerestük az illesztést, de nem találtuk. Olyan volt, mintha egyben lenne az egész kőemelvény, meg a szobor. Aztán véletlen felfedezte Almeida, hogy a „szobor” puha. Megvizsgáltam, és nem volt halott. Ennyit tudtam megállapítani, mást nem.

Pár perc gondolkodás után pszivel felhívtam magamra a figyelmét. Hirtelen felült, és rám nézett. Telepatikusan kikérdeztem, és megmondta, hogy hol van, amit keresünk. Cserébe azt kérte, hogy azonnal menjünk innen el. Rámutatott a tovább vezető járatra, de mi arra távoztunk, amerről jöttünk. Máig nem tudom, mi volt az, de azóta is félelemmel gondolok vissza rá.

Mint megtudtuk Onicsiben található a palota. Visszatérésünk után megpróbáltuk az alvilági vezetőt. Egy koldustól megtudtuk, hogy hol lehet velük felvenni a kapcsolatot, egy bordélyházba irányított minket. Miután beléptünk, egyből körbe vettek minket az örömlányok. Látták rajtunk, hogy nem kell garasoskodnunk. Nem nehéz észrevenni. Leültünk egy asztalhoz, és kértük a lányokat, hogy hívják ide a madamot, üzleti ügyben. Ez elég is volt, hogy szóljanak neki, bár egy erigowi alvilági kocsmában kellett volna 1-2 arany a kocsmárosnak, hogy a főnökét odahívja.
A hölgy, másként az óta sem tudok rá gondolni, rendkívül megnyerő volt. Lenge ruházata kevesebbet bízott a fantáziára, mint a többi lányé. Meglepetésemre közös nyelven köszöntött minket. Készségesnek bizonyult, és megígérte, hogy megszervezi a találkozót Ginseivel, és majd ő el fogja mondani, merre van a rom.
Amíg elment, hogy intézkedjen, Almeida, Drékó és Athaulf a bordélyban mulatoztak. Most nekem nem volt hangulatom hozzá. Inkább visszatértem a fogadóba elmélkedni, és pihenni. Jobb szerettem volna, ha friss leszek, mikor találkozunk a fickóval, és elmémet is feltöltöttem manával.
Pár óra múlva visszamentem a bordélyba, és a madam elmondta, hogy minden információt megkapunk 3 arannyi helyi valutáért, és egyeztettük, mikor legyen a találkozó. Figyelmeztetett, hogy a férfi egy ronin, és hogy ezt ne emlegessük előtte. Bár nem tudom, mi az a ronin, de nem fogom felemlegetni, és biztos vagyok benne, hogy a többiek sem, ha nem említem nekik ezt. Fizettem, és távoztam.

A másnapra megbeszélt találkozóra már mindenki eljött. A bordélyban ott várt Ginsei, aki szintúgy beszélte a közöst. Kalandozó volt élete egy korábbi szakaszában. Mondta, hogy éjszaka találkozzunk a kikötőben, és úgy készüljünk, hogy úszni kell. Valamint, hogy nem tudott bejutni a kincstárba. Persze mi voltunk olyan önteltek, hogy azt higgyük, nekünk sikerülhet.
Mindenemet, ami nehezen viseli a vizet kipakoltam a fogadóban. „Szép kis summa.” gondoltam közben. Két éltre elegendő értékű felszerelést hagytam ott, köztük a fekete lunír páncélzatot. Persze biztos voltam benne, hogy semminek nem kél lába.
A kikötőben csónakba szálltunk, majd beeveztünk a tengerre. Egy adott helyen megálltunk, és Ginsei fejest ugrott a sötét vízbe. Selina imádságba fogott, és egy kötéllel, aminek másik végét a csónak orrához kötöttünk, ő is ugrott. Mi megvártuk, amíg megrángatják a kötelet, majd mi is csobbantunk egyet. Tessa fenn maradt vigyázni a csónakra. Hadúrhoz méltó feladat.

Kissé nehezen bírtam a merülést, nagyon hasogatott a fülem, mire észrevettem a romot. Egy dolgot láttam eddig, ami talán vetekedik a látvánnyal, ami elénk tárult. Ediomadban, a Hierarcha csarnokának plafonja, az Ófa világító gyökereivel. Nem tudom eldönteni, melyik a lenyűgözőbb.
Egy egész palota volt a víz alatt, amit egy buborék vett körül, és az egész üvegből épült. A kötél az egyik erkély korlátjához volt kötve, ahol a buborék belsejében várt minket Ginsei és Selina. A buborékot átlépve meg is száradtunk, ami fura, mert auránknak a ruhánkat is védenie kéne a külső mágiáktól.
- Hogy találtál erre a helyre? – kérdeztem vezetőnket.
- Meg akartak ölni. Egy követ kötöttek a lábamra, és belöktek a vízbe.
- Pont itt? Szerencsés csillagzat alatt születhettél.

Miután mindenki leért, elindultunk a furcsa falak között. A manaháló szinte teljesen telített volt a sok varázstárgytól, főleg a világító testektől. Eleinte gyorsan haladtunk, aztán az egyik szobában észrevettünk egy megterített asztalt. Frissen illatozó ételekkel, és italokkal. Athaulf bele is ivott az egyik kupa borba, miután Selina megáldotta. Ginsei azt javasolta, hogy ez nem így volt, mikor legutóbb itt járt, és elővette kardját. Érezhetően megnőtt a feszültség a csapat tagjaiban. Mindenki hegyezte a fülét, még Selina is. Észre is vett valamit. Valami surrogó hangot hallott,
- Mintha, egy függöny alja súrlódna a padló kövén.- mondta.

Néhány forduló múlva, egy másik szobában egy eszméletlen férfire bukkantunk. Megvizsgáltam, és arra jutottam, hogy bealtatózták. A jelek szerint elkábította magát. Ekkor már párunkon eluralkodott a paranoia, és megkötözték szerencsétlent. A száját is betömték.
Egy másik szobában egy nővel találkoztunk, aki magánál volt ugyan, de olyan volt, mintha egy álomvilágban élne. Furcsa rasszhoz tartozott, ruhájának leírásával meg sem próbálkozom. Kérdései és válaszai alapján arra következtetek, hogy a drogok miatt már teljesen másképp látja a világot, vagy olyan tudás birtokában van, amit fel nem foghatunk. Nem tudtunk vele mit kezdeni, ezért ott hagytuk, nem jelentett veszélyt, azt hiszem.

Elértünk egy nagy termet, melynek túlsó oldala egy nagy kapuban végződött. A kapuba mágikus ékköveket foglaltak. Ez volt a kincstár bejárata. A mágikus zárral nem tudtam mit kezdeni, de Dante megoldotta a helyzetet. Tenyerét a kapu felé nyújtotta, és kicsiny fények formájában magába szívta a manát, mely a kapu mágiáját alkotta. Pont, mint Dalvia Ediomadban, mikor az őrgólem mágiáját magába szívta.

Bent egy halom kincs állt. Pont úgy, ahogy az ember elképzeli a sárkány kincsét. Egymásra hányva mindenféle drágaság. Páran már az erszényüket pakolták, mire én végig gondoltam, milyen sok meló lesz elpakolni mindent, hogy megtaláljuk a töredéket.
Feltűnt, hogy Ginsei eltűnt, de nem értünk rá ezzel foglalkozni, mert egy hatalmas kígyó feje bukkant elő a halom mögül. Alkarnyi hosszú méregfogairól csak úgy csöpögött a gyilkos nedv. Padlót érve sisteregve lyukat mart a kővbe. Drékó varázslatot lőtt rá, és sikeresen magára vonta a figyelmet. A szörnyeteg ráköpte a mérgét, és bénultan terült el a padlón. Én hátrálás közben elbotlottam a farkában. Nagyon hosszú lehetett. Gondolkodni sem maradt időm, és máris körém csavarta izmos testét. Jó pár csontom eltört mire sikerült az előzőleg bekészített betegség varázslatomat elsütni rá. Szerencsénkre működött, és összetört testemet elengedte. A harcosaink gyorsan végeztek vele.
A fájdalomtól könnyek szöktek a szemembe, de nem hagytam magam elájulni. Sajnos mindkét kezem eltört, így nem tudtam gyógyitalt inni. Szégyenszemre Almeidának kellett megitatnia engem. A másik három üvegcse összetörött.

Mire feltápászkodtam, a terem túlsó végén észrevettek a többiek egy szobrot. Hasonló volt ahhoz, amit a másik romban találtunk, csak más volt a bőre színe. Rúnákkal lezárt tekercstartót szorongatott. Nem tudtuk kifeszíteni a tartót a kezéből, ezért megtörtem az egyik rúnát, hátha közvetlenül a tekercshez hozzá férünk. Erre a férfi felült. Azonnal hátra léptem, és telepatikusan köszöntem neki. Ő kyrül válaszolt.
Ő volt Sang. Próbáltunk vele üzletet kötni, de nem tudtunk mit felajánlani. Végül kis gondolkodás után odadobta hozzám a tekercstartót. Elkaptam, és letettem a lábamhoz. Cserébe azt kérte, hogy játsszak vele. Elővett két széket, és az állványon, melyen feküdt, felállított egy kyr sakktáblát. Egy már megkezdett parti állása volt rajta, ezt kellett folytatnunk. Azaz csak nekem, mert minden lépésem után fordított a táblán, hogy a másik oldallal is én lépjek. Lényegében magammal kellett játszanom, miközben azon törtem a fejem, ebből mit deríthet ki rólam. Közben nagyon figyeltem, hogy időben észrevegyem, ha varázslásba kezd.
Végül a vöröset hoztam volna ki győztesnek, ha az utolsó lépés előtt nem rúgja fel az asztalt. A királynő éppen a kezemben maradt.
- Látod, te játszod a saját játékodat, miközben én játszom a sajátomat. Azonban ne feledd, hogy én bármikor meg jelenhetek, és felrúghatom az asztalodat.
Hogy mire volt jó ez, azon kívül, hogy a frászt hozta rám, nem tudom. Még pár szó után ránk rivallt, hogy tűnjünk innét, és üveg esőt zúdított a nyakunkba. Gyorsa felkaptam a tekercstartót, és rohantunk, ahogy csak tudtunk. Mögöttünk nagyot csattant a kapu. Furcsa volt ez a szilánk eső, mint eddig itt minden. Nem a plafonról esett, nem sérült meg a palota. Szerencsére sérülés nélkül kiértünk az erkélyre, és a felszínre úszással sem volt semmi gond.

A fogadóban meg volt mindenem. Másnap el is hagytuk a várost. Visszatértünk Ikirához.

Most kivételesen szerencsések voltunk, hogy Sang őrülete éppen úgy fordult, hogy kedvezzen nekünk. Azonban félek attól, amit esetleg nyakamra hoztam ezzel a kalandunkkal. Lehet, hogy sosem látom viszont, de addig is megpróbálok felkészólni egy esetleges találkozásra.
Már nem vagyok olyan bizakodó a többi rommal kapcsolatban...