1. naplóbejegyzés
A csata után:
Ébredésem (nagyjából 10 óra):
Mint az elmondásokból megtudtam, miután Dalvia végzett Julius és Thespan elméjének kifürkészésével (és ki tudja, még mivel), azután fölszállt a hajó orrába, majd elkezdte magába szívni a környék összes rúnájának hatalmát. Ezek után felém vette az irányt, felém, aki még mindig eszméletlenül feküdtem sérüléseim miatt, melyeket legutóbbi harcunk során szereztem. Amikor elért fekvőhelyemhez, Dalvia a rúnákból szerzett hatalmának egy töredékével játszi könnyedséggel törte át az elmém körüli védőmezőt. Miután az én tudatommal is "végzett" ily módon, közölte Juliussal, hogy most egy jó darabig nem lesz a közelben és segíteni sem fog nekünk, majd viharos gyorsasággal továbbállt.
Dél körül:
Minek utána ez megtörtént, viharos gyorsasággal omlott össze minden körülöttem/körülöttünk. Több távirat is érkezett, a legelsőben öcsém hirtelen eltűnéséről adtak hírt, el se tudom képzelni miféle kínokat állhat most ki szerencsétlen. Rögtön ezután egy távirat érkezett, melyben egy északi, ellenséges seregről írtak, mely nagy valószínűséggel élőholtakból áll. Három várost is elfoglaltak rajtaütésszerű támadásukkal, mindössze egyetlen éjszaka leforgása alatt. Ezek után már nem csak öcsém, országom is bajba sodródott s ami még rosszabb, valószínűleg ezen élőholtak Beriquelből indultak meg és a mi hibánkból hagytak föl évszázados/évezredes nyugalmukkal, a mi kezünkön szárad az elfoglalt városok ártatlan lakosainak vére, melyek mostanra már biztos élőholt seregeiket erősítik. Egész eddig úgy vélekedtem, hogy habár messze nem vagyunk tökéletesek, ténykedésünk összességében több életnek válik hasznára, semmint kárára. Az ebben való hitem most először ingott meg kalandozásaim során. Elképzelhető hogy kontárkodásunk a nagyok dolgába jóval több kárt okozott, semmint hasznot s jobban tettük volna, ha sohasem hagyjuk el szülőföldünket. Most már azonban nem hátrálhatunk meg, túlságosan mélyre ástuk magunkat az események szövedékébe, túl sok felelősség nehezkedett ránk az évek során.
Az utolsó levél már egyáltalán nem ért váratlanul, hadba szólítottak.Eljött hát a lehetőség, hogy enyhítsünk valamelyest bűneinken. Úgy látszik a többiek is egyetértettek ezzel, mert minden jelenlévő fölajánlotta segítségét, elsősorban az Ezüst Hadúr mutatkozott segítőkésznek otthonom megvédésében és ezért nem kis hálával tartozom neki. Még az ordani tűzvarázsló is kapott valamiféle "kérést", mely miatt velünk tart majd a sereg ellen, a levél tartalmát azonban nem volt hajlandó elárulni. Habár Thespan még mindig kezét siratja kabinjában és Juliust sem láttuk egy ideje már, akkor úgy gondoltam, ha előkerülnek, mindketten meggyőzhetőek lesznek a harcba indulást illetően.
Délután:
Ha mindez nem lenne elég, alig hogy sikerült fölfognom az élőholt sereg előrenyomulását és öcsém újbóli elvesztését, egy újabb tragikus esemény vette kezdetét. A délután, melynek nagy részét azzal töltöttük el, hogy kigondoltuk teendőinket az élőholtakkal kapcsolatban, gyorsan elszállt és ezzel együtt Julius hiánya egyre föltűnőbbé vállt. Miután átnéztük a hajót, Thespan kabinjában ráakadtunk vérbe fagyva szerencsétlenre, már órák óta halott lehetett. Úgy látszik a varázsló véres bosszút állt elvesztett végtagjáért. Habár tény, hogy Julius indoka vitatható volt, mikor levágta azt a kezet és az is tény, hogy Thespan sokat segített nekünk, ettől függetlenül nem bírnám elviselni annak a látványát, aki megölte egy bajtársamat. Épp ezért megüzentem neki, hogy ne merészeljen többet a szemem elé kerülni, mert különben halál vár rá. Válaszát most nem részletezném, de egész biztos, hogy legközelebbi találkozásunkat (ha lesz ilyen), egyikőnk nem ússza meg élve. A jövőben jóval óvatosabbnak kell lennünk az újoncok befogadásával, nem engedhetünk meg magunknak még egy ilyen árulást.
A hulláról végül a tűzvarázsló gondoskodott, némán figyeltük, ahogy teste lassan hamuvá lett, értékeivel egyenlőre nem foglalkoztunk, kétlem hogy lett volna bárkije, így valószínűleg közös tőkeként funkcionál majd tovább.
Szóval egyetlen nap, sőt egyetlen délután alatt elvesztettük a hajót, Dalvia támogatását, Juliust és Thespant is, habár ez utóbbit egyáltalán nem sajnálom. Jobb ötletünk nem lévén, először a hajó kármentéséhez láttunk neki, Fierd szerint a meglévő pénzmagból nyithat egy üzletet Erigovban és a rajtunk maradt áruval kereskedésbe kezdhetünk. Rábíztuk a továbbiakat s magunk Erigov hercege felé igyekeztünk, hogy fölajánlhassuk segítségünket a harcban.
Négy nap múlva megérkeztünk Erigov hercegéhez, akit beavattunk az élőholtakkal való találkozásunkba, annak minden részletébe s segítséget kértünk tőle, hogy véghez vihessünk egy rendkívül veszélyes, ugyanakkor elég kecsegtető tervet. Ugyanis végül abban egyeztünk meg, hogy erőinket úgy tudjuk majd legjobban kamatoztatni, ha a két vezető, a lesatt és a vámpír ellen vetjük be őket. Csak remélni tudjuk, hogy a Volt nem csatlakozott hozzájuk, ellene legjobb tudomásunk szerint egyetlen ütőkártyánk, az ezüst lobogó sem ér sokat.
Megcsappant erőinkkel nem tudom, mennyire
lehetünk hatékonyak, azonban megteszek mindent ami tőlem telik, hogy a
mészárlást megállítsam, jelenleg a herceg válaszát várjuk, pontosan
mennyi segítséget képes mellénk adni és a kalandozók közül keresünk új
tagokat, akikkel együtt talán lesz esélyünk végrehajtani küldetésünk.
Talán ez naplóm utolsó bekezdése, épp ezért eddigi írásaimat hazaküldöm
családomnak s új naplót kezdek abban a reményben, hogy egy nap azt is
sikerül megtöltenem kalandokkal.
