Jamic Tespan naplója

1. naplóbejegyzés

Julius pár héttel ezelőtt megkért, hogy fordíttassam le neki a szeráfi paktum rá eső részét, hogy megtudjuk Dalvia igaz nevét.

A boszorkányhadúrral vívott csatánk során - Julius gondatlansága miatt - Dalvia energiáiból táplálkozott az ellenség, ami jelentősen legyengítette a szeráfot. Életét csak az mentette meg, hogy mi biztonságos távolságba vittük, majd végeztünk az ellennel. A harc teljesen kimerítette szellemi energiáimat remek alkalmat adva ennek az istentelen túlvilági szörnyetegnek, hogy rám támadjon. Életem már veszni látszott, így utolsó pillanataimban elküldtem a legfontosabb információkat rendemnek. Dalvia rajtam torolta meg szolgája hűtlenségét. Utasította, hogy vágja le bal kezemet és így fosszon meg mágikus hatalmam nagy részétől. Amikor Julius egy jól irányzott csapással elválasztotta a csuklómtól a bal öklömet és eszméletemet vesztve zuhantam a padlóra, már tudtam, hogy gyenge jelleme nem engedi, hogy ellent mondjon a szeráf bármely parancsának. Túl régóta suttog a fülébe Dalvia. A lelke már elveszett. Ébredésem után azonnal feltűnt, hogy Dalvia magába szívta azt a temérdek mágikus energiát, ami fellelhető volt a hajón.

Ébredésem után előkészítettem a rituálét, amivel egy csapásra meggyengíthettem Dalviát, elhagyhattam azt az átkozott vidéket és megismertethettem azzal a gerinctelen fattyúval az örök kárhozatot. Életenergiáit felhasználva kaput nyitottam Doranba és visszatértem rendemhez, hogy beszámolhassak a fenyegetésről, amit ez a lény jelent az egész ismert világra.

Pár órával később mentális üzenetet kaptam a lovagtól, amiben megfigyelmeztetett, hogy ne kerűljek többet a szeme elé. Szegény bolond...